„Kedves Blogom!

 

Egy véletlen kapcsán a postaládámba került Orbán Viktor utolsó évértékelő beszéde, melyet 2012. február 7-én a Millenárison mond majd el.

Ezúton megosztom Veled.

 

„Jó napot kívánok, hölgyeim és uraim! Kiemelkedő tisztelettel köszöntöm Dalma asszonyt, amint szokás. Püspök uraknak is köszönöm a kiváló társaságot. Engedjék meg, hogy afeletti örömömnek is hangot adjak, hogy a nemzeti oldal színe-java változatlanul itt van velünk. Üdvözlöm Simicska, Csányi, Nyerges és a többi urakat, valamint engedjék meg, hogy fölhívjam figyelmüket a sorok közt cserkésző Schmitt Pálra, Magyarország elnökére! A nemzet történetében talán az első alkalom, hogy ilyen magas és súlyos felelősséggel járó tisztséget ilyen színvonalon töltsön be magyar politikus.

(Taps.)

Üdvözlöm önöket! Engedjék meg, hogy rögtön azzal kezdjem, ahová a szónokok rendszerint beszédük végén érnek el: vagyis mondandóm lényegével.

1999 óta tizennegyedik alkalommal adódik, hogy országértékelő beszédemet elmondhatom.

(Csönd.)

Nem értik? 13+1. Capisto? (Félre.) Még soha ilyen nehéz dolgom nem volt évértékelő előtt. Úgy peregnek az események, hogy csak kapkodom a fejem, mint remegőkóros a felülvizsgálaton.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az a tény, hogy most ismét együtt lehetünk, felébreszti az emberben a gondolatot, hogy bennünket nem fog se a golyó, se a vas. Mégis óva intenék mindenkit a várakozásoktól. Már egy ideje reggel derül ki, délután mit fogok mondani…

De akkor miért jöttünk össze mégis ma, Hölgyeim és Uraim? Mér túl azon a szükségszerű kötelezettségen, hogy értékelőt kell tartani. Tudom, időszerű lenne kifejteni véleményemet a kialakult helyzetről. Ne aggódjanak, a konkrétumokat kerülni fogom. (Kuncogás.) A bonyolult kérdésekre mindig van egyszerű és könnyen érthető téves válasz.

Na, ne rángassák a zakómat! Igen, lehet, de nem biztos, hogy fogok a várható intézkedésekről is beszélni.

Ugyanis, hölgyeim és uraim, ha hideg fejjel szemezgetni kezdünk az adatok között, kevesen tagadhatják, hogy összességében az elmúlt másfél év azt jelentette számunkra, Magyarország tovább csúszott lefelé. Nemzeti vagyonának nagy részét elvesztette, vagy éppen veszti, a demográfiai hanyatlás folytatódott, sőt gyorsult, az államadósságot leszámítva a gazdaság összes alkotóeleme zsugorodik. Lényegében az az érzése az embernek, hogy folyamatos hátrálásban vagyunk, permanens visszavonulásban.

Nos, innen érdemes ránéznünk arra, ami zajlik most az országban.

Mit fészkelődnek?! Rég megszokhatták már, minden egyes szavam fordítva kell érteni. Gondoljanak Leonardo tükörírására!

(Hümmögés.)

Hallhatták, túl vagyok már a Nagy indiánkönyvön, és A Tenkes kapitányán is. Nem okoz nekem problémát, ha némely kérdésben engedni kell.  Nincs mese, újra kell kezdeni az IMF-tárgyalásokat is… De aki lónak áll, az húzzon.

Aki golyóálló mellényt vesz fel, ne lepődjön meg, ha néha fenékbe lövik.

Ismétlem, ne mocorogjanak. Bizonyára emlékeznek rá, a választások után több ízben is leszögeztem, hogy nem tudunk egyszerre egy valóságos, az országnak stabilitást adó új alkotmányt elfogadni. Egyrészt mert túl sok bölcsességet igényel, másodsorban pedig időnk sincs, a gazdasági és elszámoltatási tennivalók nem tűrnek halasztást. Ezért én mindenfajta átfogó alkotmányozási munkát szerettem volna elhárítani magunktól. Ezt elmondtam több helyütt, utoljára 2010 május 5-én, a frakcióülésünkön.

Sajnos, nem sikerült.

(Együttérző sóhajok.)

Nem nosztalgiából hozom föl ezt az emlékemet, hanem azért, mert a megváltozott sorrend következményei tagadhatatlanul benne vannak a levegőben. Érzékelem mindenütt, amerre megfordulok. Az emberek manapság megint azzal a szorongással kelnek, hogy mindent elvehetnek tőlük: elveszhet a munkájuk, a nyugdíjuk, elvihetik az otthonukat. A fiataloknak nincs hova felvételizniük. Oda jutottuk huszonkét évvel a diktatúra után, hogy egy, az akkorihoz teljesen hasonló általános életérzés lett újra úrrá Magyarországon!

Ne forgolódjanak, ezek mind az én szavaim.

Csaknem két évvel a választások után vagyunk, ezért én most az engem jellemző szerénységnek és alázatnak a jegyében, e helyről megerősítem Önöknek:  teljesítettük vállalásainkat. Magyarország legyőzte az adósságválságot. A gazdaság emelkedik, a kultúra virágzik, „izzadtságszagú” minden igyekezet, amellyel megpróbálják negligálni ezeket az eredményeket. Európa éltanulójává váltunk. Ezt csak az nem látja, akinek bibircsók nőtt a szemén.

(Taps.)

Azt persze megértem, hogy a családok szeretnének tisztábban látni, például hogy belefoghatnak-e egy lakásfelújításba vagy nem, vagy hogy mi várható a forint árfolyamában. A lapokban sajnos csupa ökörségek jelennek meg.  Ezért szeretnék e helyütt is tiszta vizet önteni a pohárba.

Mondom, ne izegjenek! A korábbi nyolc év két brutális megszorító csomagot hozott, most készül a harmadik. A különbség annyi, hogy míg korábban keskeny ösvények nyíltak, melyekre akár rá is léphettünk volna, most csak merjük a lyukas vödörbe a vizet. Térden esedezünk ugyanazon IMF-csomag után, melyet annak idején a nemzet legnagyobb szégyenének aposztrofáltunk.

Ez a magyar fátum.

(Borongás.)

Sajnos nem mindig a politikusból lesz a legjobb szakács. Nem hinném például, hogy egy fasírtnak világítania kellene a sötétben.

(Élénkség.)

Valószínűleg arra is emlékeznek, abban az időben sokszor elmondtuk, hogy nekünk elegünk van a kudarcokból, a „kicsi, szerencsétlen ország” életérzéséből. Évtizedes tabukat döntöttünk le, etcetera… Néha majdnem belealszom a saját szlogenjeimbe. Elmondhatom, a munka első részét elvégeztük, most következik vállalkozásunk második szakasza.

(Szisszenések.)

Én személy szerint józan bizakodással és elszántsággal tekintek előre. Ennek az országnak végre tisztességes, szerethető, becsülhető és jó teljesítményre képes kormánya van.

Hagyják abba a röhögést, mamelukok! E helyről is megerősítem, Magyarország kifeszítette az adósságcsapda ajtaját. A munkahelyek száma nő, adórendszerünk praktikus és igazságos. Kedvező hatással van még a szaporulatra is.

Megint rángatják a zakómat. Utoljára mondom, gondoljanak Leonardo tükörírására!

Aki a vonat alatt fekszik, annak nem okvetlenül természetes a mosolya.

Grosics Gyula jut az eszembe, az Aranycsapat legendás kapusa – e helyről is kívánom, a Jóisten éltesse egészségben minél tovább – ő mesélte egyszer a viccet: Az új vendéget megvágja a borbély. Zavartan próbálja kiengesztelni. – Khmmm… Bocsánat, uram. Járt már nálunk? – Nem. A lábamat a háborúban vesztettem el.

(Röhögés.)

Szerintem nem értik.

Kedves barátaim! Jöttem ide a páncélozott kisbusszal, és esett a hó, és a Vérmező mellett elhaladva a félelmetes a hómező látványa egyszerre arra figyelmeztetett, hogy a természet milyen rettenetes erőivel kell megmérkőznünk. Hölgyeim és uraim, én sohasem fogok olyan szót kimondani, hogy „elkúrtam”, legalábbis nem lesz a közelben mikrofon. Úgy fogalmazok majd, „kellő kritikával, de végül csatlakozunk egy biztonságot adó övezethez”. Fürge naszádunk már gyakorolja az ehhez szükséges kormánymozdulatokat.

Önök persze most megkérdezik: mi lesz így velünk? Mi lesz a munkahelyünkkel, a nyugdíjunkkal? Mi lesz az iskoláinkkal?

Én erre csak egyet mondhatok: ilyenkor fel kell kelni a betegágyból. Ki kell jönni a kórteremből, elhagyni a temperált folyosókat. A tanároknak közmunkát kell végezniük, az orvosoknak külföldön szertenézniük, a nyugdíjasok majd sportosan otthon fagyoskodnak, de meg kell állnunk a saját lábunkon. Állítom, vannak kitörési pontok. Ilyen lehet a fogászati turizmus, vagy hogy Magyarország hídfőszerepet játszik a kínai-európai együttműködésben.

Most mindenki azzal jön, hogy így meg úgy, az EU nem nyitja meg a csapokat, és a végén még csődbe jutunk. Karácsonyra is vettem egy légpuskát Barroso barátomnak, mire ő egy pólót küldött nekem, céltáblával a hátán. Pedig egyszerűen végig lehet ezt gondolni.

Ha valaki nem képes rendben törleszteni az adósságát, az azt jelenti, hogy akik hitelt adtak neki, nem kapják meg a pénzüket, és azok csődbe fognak jutni. De ha ők csődbe jutnak - ezek többnyire bankok és pénzintézetek -, akkor azok az emberek is csődbe jutnak, akik a betéteiket ezekben a bankokban elhelyezték. Vagyis egy ponton túl minden úszik: úszik az államadósság, úsznak az államadósságot hitelezők, és velük úsznak a bankokat hitelező magánszemélyek is.

Vagyishogy ti, mamlaszok.

(Gondolkodás nesze.)

Kérek egy pohár vizet. (Kisfiús mosoly.) E helyről üzenem minden magyar embernek, hogy senki ne veszítse el a reményt. Le fogjuk győzni ezt a válságot is!

Még egy pohár vizet.

(Zsivaj.)

Egyszerűen elegem van abból, hogy mindenki azzal traktál, Magyarország ne költsön többet annál, mint amit megtermel. Szellemtelen perspektíva. A nemzeti kormány célja az, hogy Magyarország legyen a térség legversenyképesebb gazdasága.

(Hahota.)

Európában nincs még egy ország, amelynek a polgárai annyi mindent kiálltak volna, vagy ki fognak állni, amennyit a magyarok a közeljövőben.

(Izgés-mozgás.)

Hölgyeim és uraim! Lehet, hogy a kétharmadot mégsem zavaros nyilatkozatok kifüggesztésére, hanem mélyreható kormányzati intézkedések sorára kellett volna fölhasználni. De ez a vonat már elment. Az egyik fő kérdés még mindig, legalábbis szerintem, hogyan jutottunk idáig. Ha nem vesszük számba a múltat, a jelen kipereg a kezeink közül. Ha igaz, hogy minden magyar felelős minden magyarért, akkor ugyanis lennie kellett egy pontnak, ahol valami rossz irányba fordult. És akkor most nekem vádolnom kell ezt a nemzetet.

Engedjék meg, hogy elkomorodjak egy pillanatra.

Ezúttal én vádolom önöket - mégpedig az állhatatlanság, a következetlenség és a szellemi restség legmélyebb vádjaival.

J’accuse!

Vádolom önöket, mert hagyták, hogy annyi esztelenségeket mondjak, és minél inkább harsogtam, önök annál lelkesebben tapsoltak. Végül ráadásul belehelyeztek hazafiságuk szikrázó rádiuszának középpontjába! Juszt is vádolom önöket.

Jól belevittek az erdőbe. Engem Önök kreáltak!

Most mit nem értenek ezen? Azt hiszik, nyolc évet csak úgy ki lehet törölni egy ország életéből?! 2002 óta mindent elgáncsoltunk, amit a kormányzat csinált, válogatás nélkül szapultuk az egész szakramentumot. Az ország valószínűleg máshol tartana, személy szerint önök mindannyian, ha kicsit is éberebbek. Na jó, a mamelukok nem volnának állásban.

A magyar ma rosszhiszemű, gyanakvó, Európa együttműködésre talán legkevésbé képes nemzete. Erre én egy nagy levegővel meghirdettem a nemzeti együttműködés korszakát. Azt hiszik, nem üt vissza az a nyolc év?

Két teljes cikluson keresztül sulykoltuk, hogy nincsen változásokra szükség. Aki mást mond, az hátba döfi a nemzetét. Aki megszüntet egy vasúti szárnyvonalat, melyen hetekig csak a kalauz és a mozdonyvezető utazik, az gonosztevő. Ebben hajlíthatatlanok voltunk. És a társadalom szép lassan bevette.

Gratulálok! A magyar nép elbóbiskolt, mint az ittas traktoros.

Ma már senki nem tudja, mi lesz holnap. Minden kiszámíthatatlanná vált. Hiába miénk a jogszolgáltatás, a korszerű média, hiába a nagyszerű kétharmad.

(Borongás.)

A Fidesz mai derékhadát alkotó parlamenti képviselők egy bizonytalan eszmeiségű, következésképpen zavaros programú pártba ültek be, és a folyamatot csak fölerősítette a személyi kultusz, valamint a pártban eluralkodó irracionalitás légköre. Az a néhány, eredetileg elismerésre méltó kvalitású fideszes, aki pedig magát korábban kreatív elmének tekinthette, mára politikai erőként megszűnt. Maradtak a mamelukok, meg az amorális automaták. Hiába tapogatózik az EU, politikai értelemben nem maradt kreatív szárny a Fideszen belül.

Mit lehet kezdeni egy ilyen párttal? Hát ez a nagy kérdés, pupákok.

Összességében be kell jelentenem, hölgyeim és uraim, hogy az itt ücsörgő társaság egy olyan elkorhadt, régi világot képvisel, ami soha többé nem fog Magyarországra visszatérni. Ez van. Még pár hónap, plusz-mínusz fél év, és passzé. Hacsak fel nem támad a világgazdaság.

(Tiltakozás.)

Sajnos én egy olyan politikai közösség nevében szólok itt most Önökhöz, amely kormányzásra krónikusan képtelennek bizonyult, de soha nem hittem volna, hogy eljön a pillanat, amikor kénytelen vagyok kimondani: mára Magyarország elveszítette tekintélyét a világban. A kormányzat lerombolta saját renoméját, mint részeg pedellus a gólyabálon. A problémák azonban, ne aggódjanak, önökkel maradnak: a nyugdíjkérdés, az egészségügy, a BKV…

Ne nevetgéljenek.

El kell hinniük, hogy a táj, amelyik előttünk nyílik, a hátunk mögött is folytatódik. A szégyen, a hanyatlás napjaiban is emlékeztet bennünket, hogy ennél többre hivatott nép vagyunk. Amint el kell hinniük azt is, hogy a változó idők változásokat igényelnek.

Megjegyzem, amikor Magyarország átalakításáról, megújításáról beszélünk, valójában arra kérjük az embereket, hogy változtassanak saját, személyes és családi életstratégiákon, ez pedig nem egyszerű dolog. Mondok néhány példát.

Ma életstratégiák sora épül arra, hogy segélyből, járulékból és nyugdíjból éljünk. Emberek, családok százezreinek életét építették ilyen életstratégiákra. Ugyanígy életstratégiák épültek százezrével, amelyek a politikai pártállásra alapozott családi működést irányozzák. Magyarországon ma vannak olyan családok, ahol a ház urát még nem látták a gyerekei dolgozni menni, mert folyton vadászik a cimboráival vagy meccseken lófrál, esetleg a mozgalomban küldözgetik ide-oda és csápol.

Ezen változtatni kell, ezt át kell alakítani.

Azonban a történelem csak akkor tud segíteni rajtunk, ha mi elvégezzük a magunk dolgát. Mi a magunk részéről minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy minden tőlünk telhetőt elvegyünk.

(Kuncogás.)

A kabátot, hölgyeim és uraim, újra kell gombolni. Új rendszer kell: olyan, melyben a győztesnek már nem igaza lesz, hanem feladata, és sikernek csak az számít, ami az egész közösség számára siker.

Olyan rendszer, melyben az ország egyik fele nem tornyosul otrombán a másik fölé, együgyűek.

Ez pedig együttműködés nélkül egyszerűen nem megy. Az együttműködés leginkább a mesebeli varázsfűhöz hasonlítható, amellyel összeragasztották, és ismét életre keltették a királyfit, akit korábban hét darabra vágtak. A magyar embernek, legyen bármilyen vallású, politikai és világnézetű, hosszú évek után végre meg kell adni a lehetőséget, hogy megvalósíthassa a céljait.

Nem lesz könnyű, de a királyságok kora lejárt. Nézzenek körbe.

(Csönd.)

Hölgyeim és uraim, többé magyar a magyarnak politikai vagy világnézeti okokból nem vethet gátat! Mindenkit megillet a védelem joga, amikor segítségre szorul, másfelől azonban mindenkinek ki kell vennie a részét az ország közös erőfeszítéseiből. A maga területén mindenki érdeke például, hogy véget érjen az az egészen irracionális igazságtalanság, melyben a kormányzás minden terhét a legkiszolgáltatottabbakra próbálják hárítani.

Az elmúlt években sajnos leszoktunk a józan ész tiszteletéről. Nincs ésszerű magyarázat arra, ami az elmúlt években Magyarországon történt.

A problémák azonban velünk maradnak. Csak egyfajta kitartó együttműködés lehet az alapja annak, hogy talpra állítsuk az országot. A tapasztalat azt mutatja, azok az országok tudják leginkább megoldani a fölmerülő problémákat, amelyek képesek félretenni az ideológiai vitákat, és megegyezésre jutni, e nélkül nincs esélyünk. Nincs remény, hogy munkahelyeket teremtsünk, helyreállítsuk a szociális biztonságot, megmentsük az egészségügyünket, vagyis sikerre vigyük legfontosabb nemzeti ügyeinket..

Azt kívánom ezért mindannyiuknak, folytassák akár nélkülem is ezt az együttműködést. Nem ez volt az első produkció, amit miniszterelnökként a nagyérdemű számára bemutattam, igaz, amikor az előző mutatványt mutattam be, még kicsit fiatalabb voltam. Személy szerint szép emlékeket őrzök arról az időszakról.

Valaki megint rángatja a nadrágomat. Pedig Magyarországnak kétségtelenül el kell indulnia egy új irányba. Remélem, az emberek a jövőben Magyarországon is belátják, hogy dűlőre jutni fontosabb, mint az ideológia. Az emberek ugyanis jórészt gyakorlati problémákkal találják szembe magukat - nincs munka, nincs megélhetés, romlik a közbiztonság, veszélyben a nyugdíjuk. Ezt csak széles összefogással lehet megoldani. Fájdalom, de ideológiai vitákkal nem.

Bennünket sokkal több dolog köt össze, mint ami elválaszt. A magyar munkát akar, amiből tisztességesen meg lehet élni, lehetőséget a családalapításra, és azt akarja, hogy a gyermekvállalás ne jelentsen elszegényedést. Hogy kellő időben orvosi ellátást kapjon, és hogy a bűnözőket fogják el, és büntessék meg - akár a politikusokat is, ha pár hét alatt eltőzsdéznek 200 milliárdot.

(Hümmögés.)

A nemzet mindenki felé nyitott közösség, csak az nem tartozik bele, aki nem kíván a része lenni. A basáskodás és ellenségeskedés csak a hosszú távú leépülés záloga lehet Magyarországon.

Mégiscsak fölteszem a szemüvegem. Most látom csak, rossz szöveget adtak a kezembe. Skandalum!

(Felfordulás.)

Nem hallják? Valahol zajonganak. Egy olyan mondat van még hátra, amelynek kimondását néhány hónappal ezelőtt még túlzásnak éreztem, most azonban kimondom: jobb sors egy demokratikus jogállam bukott miniszterelnökéé, mint egy tekintélyelvű országban a népharag által eltávolított, bukott diktátornak lenni.

(Széknyikorgás.)

Önök ragyognak az üveg alatt, mamelukok. Csak szabad emberek alkothatnak szabad társadalmat - ha a lélek zavaros, akkor zavaros az érzékelés, ha zavaros az érzékelés, zavaros lesz a gondolkodás, a zavaros gondolkodás pedig hibás döntéseket szül, amik rossz tettekben végződnek.

Kihagytam valamit, Zoli?

(Torokköszörülés.)

Örüljünk, hogy legalább sokáig enyhe volt a telünk.

Kérem a páncélozott kocsit.”